fugit hora

Weboldal A vállalkozás elérése

Kálmán Dániel történész, idegenvezető • Városi séták, külföldi utak; történetek, képek Magyarországról és külföldről, keletről, nyugatról.

Dániel Kálmán, historian and tour guide • Walking tours in Budapest; stories and travels from Hungary and beyond. Névjegy: Kálmán Dániel, történész, idegenvezető. Szűkebben vett történészi tevékenységem mellett rendszeresen kutatom a bennünket körülvevő elveszett, vagy eltűnőben lévő kultúrák emlékeit és egyéb nyomait külföldön (Iránban, Grúziában, Isztambulban, Triesztben és másutt) és Magyarországon egyaránt. Tematikus városi sétáimon ez utóbbiakat igyekszem bemutatni, szó szerint is alaposan körüljárva egy-egy témát.

29/08/2026

A mohácsi csata a Lázár deák-féle térképen (1528), német nyelvű kísérőszöveggel:

„Hie bey dissin Kreůzlein ist Khůnig Ludwig mit den seinen von Soleymanno magno (dem Zwellftn Turkischen Kayszr) erlegt wo[r]denn. Anno 1529, die 29 Augusti”, azaz: „Itt, ennél a keresztecskénél halt meg Lajos király az övéivel, Nagy Szulejmán, a tizenkettedik török császár által, 1529. augusztus 29-én”. (Mielőtt további konteók kapnak lábra, a szöveg nyilván egyszerűsít Lajos halálát illetően, aki nem a csatában, hanem menekülés közben halt meg.)

Az ütközet nem csupán jelentősége miatt került rá a Magyar Királyságot ábrázoló első nyomtatott térképre: ahogy arra nemrég Lakatos Bálint és Szende Katalin rámutatott, az 1528-ban, Ingolstadtban kinyomtatott térkép nem csupán kartográfiai ábrázolás (amelynek egyébként meglehetősen pontos), hanem mintegy illusztrációja, vizuális kísérője a Lázár deák kéziratát ténylegesen sajtó alá rendező bécsi humanista és Habsburg-diplomata, Joannes Cuspinianus 1526 őszén, Bécsben nyomtatásban megjelent beszédének, amelyben a birodalmi rendeket buzdította, hogy vegyék elejét a további oszmán terjeszkedésnek. Nem kizárt, hogy a térkép 45 fokos elforgatása is ezt a szerkesztői üzenetet kívánta erősíteni, együttesen egy másik vizuális elemmel, az oszmánok által felprédált területek vörös színezésével, amely mintegy fenyegető, vörös ujjként mutat a következő évben valóban ostrom alá vett Bécs felé. (Az egyetlen ismert példányra a keresztény területeket jelölő sárga, és az oszmán pusztítást jelölő vörös színezés nem került rá, csak a térkép kísérőszövegéből ismerjük, a kettőt határoló szaggatott vonal viszont látszik; rekonstrukcióját beteszem kommentbe.)

Cuspinianusra Brodarics nyomán hajlamosak vagyunk negatív színben emlékezni, de az oszmán fenyegetés mértékével, annak jelentőségével, úgy tűnik, nagyon is tisztában volt. Márpedig, ha ő ennyire pontosan látta a helyzetet, miért gondoljuk, hogy a teljes magyar politikai elit – amely a 14. század utolsó harmada óta többé-kevésbé az oszmán fenyegetés árnyékában élt – nem volt tudatában mindennek?

19/08/2026

Veit Stoss a közép-európai késő gótikus művészet megkerülhetetlen figurája: a nürnbergi születésű szobrász 1477-ben Krakkóban telepedett le, ahol közel húsz évig fennálló műhelye Kis-Lengyelország-szerte meghatározóvá vált, de fiai és tanítványai révén a tágabb régióban is számolhatunk a hatásával. Fiai közül hárman Erdélyben telepedtek le, mai szemmel nem túl szerencsés időzítéssel az 1510-es évek végén, de legkésőbb 1520 körül: az aranyműves Martin Medgyesen működött, a festő Hans pedig Segesvárott, míg az ifjabbik Veit apja fafaragó-szobrász mesterségét vitte tovább Brassóban.

Az újabb kutatás az ifjabb Veit Stoss-nak tulajdonítja ezt a Keresztelő Szent János-szobrot, amely Rádos (Roadeş, Radeln) plébániatemplomába készült 1525 körül, a szárnyasoltár egyik főalakjaként. Festése és aranyozása nagyrészt az eredeti, a figura testtartása Dürer egyik metszetét követi (Keresztelő Szent János és Szent Onufrios, 1503 k.). Az, hogy ez a szobor szerepelhetett most a krakkói gótika-kiállításon, nem magától értetődő: 1998-ban ugyanis a rádosi szárnyasoltárt más műemlékekkel együtt ellopták. Négy évvel később került elő, ekkor Mihály Ferenc restaurálta, illetve pótolta a hiányzó részeket; az oltárépítmény nem került vissza eredeti helyére, hanem az Erdélyi Evangélikus Egyháztörténeti Múzeum őrzi Nagyszebenben.

16/08/2026

Az alábbi Mária utolsó imája-dombormű ma a sziléziai Żywiec (Saybusch/Seipusch, Živec) templomában van, azonban eredetileg nem oda készült. Andrzej Komoniecki, Żywiec polgármestere, majd krónikása a 18. század fordulóján összeállított krónikájában (Chronographia albo Dzieiopisz Zywiecki) az 1542-es év alatt maga meséli el, hogy a dombormű, a hozzá tartozó, mára megsemmisült retabulummal együtt eredetileg nem máshonnan származna, mint a magyar fővárosból. Amikor Buda 1541-ben oszmán kézre került, a magyar főurak, írja Komoniecki, szultáni engedéllyel a fontosabb oltárépítményeket saját birtokaikra menekítették. Így került a żywieci retabulum a budetini Szunyogh grófok birtokára, Kiszucaújhelyre (Kysucké Nové Mesto, Ober-/Kischütz-Neustadt) – azaz csak került volna, mert az építmény túl magasnak bizonyult, így végül a Szunyoghokkal szomszédos földesúr, Wawrzyniec Komorowski vásárolta meg tőlük tizenegy sórögért az éppen ekkor átépített żywieci templom számára.

Megkapó történet és kétségkívül csábító volna elhinni, hogy a źywieci retabulum, egykor Budán állt – az ember már szinte keresi is a helyét, vajon a Szent Zsigmond-templom lehetett, vagy mégis inkább a Mária Magdolna...? Azonban érdemes kritikával kezelni a bő másfél évszázaddal később alkotó lengyel krónikás szavait. A budai eredettörténet – amint arra alapos elemzésében Endrődi Gábor rámutatott – aligha állja meg a helyét, már csak a távolság miatt sem; de éppúgy mesésnek tűnik a szultáni ajándék motívuma és a kiszucaújhelyi intermezzo, arról nem is beszélve, hogy a Szunyoghok a 16. század első felében messze nem voltak ilyen jelentős és tehetős família. A vásárlás mozzanata ugyanakkor túl konkrét ahhoz, hogy mindenestül költött legyen (a sótömbök valóban fizetőeszközként is szolgáltak a régiségben); a retabulum tehát, benne a Mária utolsó imája-jelenettel, egykor alighanem a kiszucaújhelyi templomban állt.

Ennek fonalán továbbmenve pedig a żywieci dombormű már meggyőzően köthető a Garam-menti bányavárosi szobrászműhelyek valamelyikéhez (valószínűleg Besztercebányához), amelyet két másik, felirata alapján 1512-re keltezhető és bizonyosan a Garam-vidéken készült oltárépítmény, a liptószentandrási és a póniki retabulum is alátámaszt.

Komoniecki még egy figyelemreméltó megjegyzést tesz: a frissen Żywiecbe került darabot Veit Stoss imént látott krakkói Mária-oltárához hasonlítja. Nem tudjuk, valóban hatással volt-e a krakkói mester alkotása a kiszucaújhelyire, de már csak a kvalitásbeli különbségek miatt is érdemes összevetni a kettőt: ha úgy tetszik, a żywieci darab mutatja meg igazán, emeli ki a Stoss-alkotás színvonalát. Főleg a figurákat érdemes nézni, a zýwiecit ugyanis az idők folyamán többször is erősen átfestették, így jelenlegi formájában aligha adja vissza az eredeti benyomását.

16/08/2026

Részletek Veit Stoss krakkói Mária-oltáráról (1477–1489 között, ld. az előző bejegyzést).

15/08/2026

Kicsit eltávolodva a krakkói gótika-kiállítástól, de nem túl messzire, csupán a főtéren álló Mária-templomig, azon belül is rögtön a szentélyben monumentális szárnyasoltáráig, amelyet a nürnbergi származású, Krakkóban működött mester, Veit Stoss készített 1477–1489 között. Alul Mária utolsó imája, a 14. századtól kezdve Közép-Európa-szerte, főleg cseh és lengyel területen népszerű, Mária halálát ábrázoló képtípus, a középső regiszterben pedig Mária mennybevétele; mikor ezt írom, még éppen aktuális.

14/08/2026

Ez a Krisztus siratása-szobor 1937-ben került a Varsói Nemzeti Múzeumba, eredetileg valószínűleg a szepesszombati Szent György-templomból származik. Bár a jelenet, az anyja ölébe helyezett halott Krisztus – amely megintcsak egy Andachtsbild, mint a korábban látott ábrázolások – a passiótörténet érzelmi csúcspontja, ez a szepességi faragvány ezt csak kevéssé adja vissza: az arcokon nem tükröződik fájdalom, a tekintetek sokkal inkább elmélyültek, már-már érzelemmentesek. A hangsúly tehát inkább a szemlélődésen van – ezen kívül a szoborcsoport nem önmagában állt, tehát nem egymaga kellett hatást gyakoroljon a nézőre, hanem egy nagyobb kompozíció, egy szárnyasoltár része volt, vélhetően a Szent Anna-oltár (1503) predellája, amely a mensát (az oltárasztalt) és a retablót (a hátfalat) kötötte össze.

13/08/2026

A bártfai Madonna Krakkóból érkezhetett: legközelebbi stíluspárhuzamai a krakkói katedrális Szentháromság-oltárának női szentjei (1467-ből). Talán egy kereskedő hozta magával a felső-magyarországi városba, ahol a Szent Egyed-templom Szent Anna-oltárán kapott helyet; onnan került, már a 20. század első felében Budapestre (ma a Nemzeti Galériában látható). A krakkói gótika-kiállításra tehát mondhatni „hazatért” néhány hónap erejéig.

Mind Mária, mind a kis Jézus tekintete kifelé néz a képből, mintha egy ma már láthatatlan másik képre tekintenének: elképzelhető, hogy eredetileg nem önmagában álló kegykép, hanem diptychon lehetett (az alárajzolást felfedő infravörös felvételen Mária tekintete még lejjebb irányul, ezt a festő a munka során korrigálta). A kereten valamikor nyolc ereklyetartó kapott helyet – így látjuk még a Radocsay Dénes által közölt archív felvételen –, ezek valamikor a második világháború idején elvesztek.

A kompozíció egyes elemei Krakkónál távolabbra, egészen Németalföldig nyúlnak vissza. Ilyen árulkodó jel a kép illuzionisztikus hatást keltő alsó harmada: a kőpárkány, amely elválasztja a néző valóságát a kép terétől, miközben a párna, amelyen a gyermek Jézus térdel, az őt körülvevő vékony fátyol és Mária ruhájának szegélye túllóg a párkányon, több, mint ötszáz év távlatából is szinte beleérve a mi világunkba.

Néhány konkrét motívum ugyancsak Németalföldre, Rogier van der Weydenig vezet: a párnán térdelő Gyermek (akárcsak van der Weyden Huntington Library-beli, 1460 körüli képén), vagy a könyv, amelyet a kis Jézus visszafelé lapoz (mint az 1435–1438 között készült ún Durán Madonnán, ma a Pradóban). Utóbbi nem csupán könnyed részlet, gyermeki játék – ez a Weyden-képeken megkapóan realisztikus –, hanem mintegy a szemlélőnek szánt felszólítás a Szentírás tanulmányozására.

11/08/2026

Madonna a gyermek Jézussal, 1510 körül – a feltehetőleg Kis-Lengyelországból származó, jelenleg Düsseldorfban őrzött szobor attribúciója kérdéses, egyelőre csak feltételesen köthető Lőcsei Pál mester műhelyéhez.

10/08/2026

Szomorkodó/búsuló Krisztus (Christus im Elend/in der Rast), a krakkói gótika-kiállításról (ld. az előző posztokat), az eperjesi Szent Miklós-székesegyházból. Lőcsei Pál műhelyében készült; különösen figyelemreméltó a részletgazdag kidolgozás és a merengő, révedő tekintet – utóbbi ennél a képtípusnál elengedhetetlen: azt „örökíti meg”, amikor Krisztus a keresztvitel után, töviskoronásan, az ostorozás nyomaival, de még a keresztre feszítés előtt leül és fejét megtámasztva egy pillanatra gondolataiba mélyed. Természetesen nem egy konkrét bibliai hely illusztrációjáról van szó, hanem ez is egy Andachtsbild, amely egyetlen, könnyen átérezhető mozzanatba sűríti a Passió egészét.

10/08/2026

Néhány részlet kiemelve az imént látott ochotnicai és monyhádi Metterciáról. Eredetileg mindkét szobor egy oltárszekrényben foglalhatott helyet, ahogyan az egykorú kisszebeni Keresztelő Szent János-templom Szent Anna-oltár szekrényén (ma a Magyar Nemzeti Galériában) is látjuk. A kisszebenin az elrendezés ugyanakkor éppen a fordítottja az ochotnicai és a monyhádi Metterciákénak és az egyes alakok is egymás helyett még inkább a néző felé fordulnak.

Cím

Budapest
Budapest

Weboldal

http://fugithora.hu/, http://walkwithahistorian.com/

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni fugit hora új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.