16/08/2026
Az alábbi Mária utolsó imája-dombormű ma a sziléziai Żywiec (Saybusch/Seipusch, Živec) templomában van, azonban eredetileg nem oda készült. Andrzej Komoniecki, Żywiec polgármestere, majd krónikása a 18. század fordulóján összeállított krónikájában (Chronographia albo Dzieiopisz Zywiecki) az 1542-es év alatt maga meséli el, hogy a dombormű, a hozzá tartozó, mára megsemmisült retabulummal együtt eredetileg nem máshonnan származna, mint a magyar fővárosból. Amikor Buda 1541-ben oszmán kézre került, a magyar főurak, írja Komoniecki, szultáni engedéllyel a fontosabb oltárépítményeket saját birtokaikra menekítették. Így került a żywieci retabulum a budetini Szunyogh grófok birtokára, Kiszucaújhelyre (Kysucké Nové Mesto, Ober-/Kischütz-Neustadt) – azaz csak került volna, mert az építmény túl magasnak bizonyult, így végül a Szunyoghokkal szomszédos földesúr, Wawrzyniec Komorowski vásárolta meg tőlük tizenegy sórögért az éppen ekkor átépített żywieci templom számára.
Megkapó történet és kétségkívül csábító volna elhinni, hogy a źywieci retabulum, egykor Budán állt – az ember már szinte keresi is a helyét, vajon a Szent Zsigmond-templom lehetett, vagy mégis inkább a Mária Magdolna...? Azonban érdemes kritikával kezelni a bő másfél évszázaddal később alkotó lengyel krónikás szavait. A budai eredettörténet – amint arra alapos elemzésében Endrődi Gábor rámutatott – aligha állja meg a helyét, már csak a távolság miatt sem; de éppúgy mesésnek tűnik a szultáni ajándék motívuma és a kiszucaújhelyi intermezzo, arról nem is beszélve, hogy a Szunyoghok a 16. század első felében messze nem voltak ilyen jelentős és tehetős família. A vásárlás mozzanata ugyanakkor túl konkrét ahhoz, hogy mindenestül költött legyen (a sótömbök valóban fizetőeszközként is szolgáltak a régiségben); a retabulum tehát, benne a Mária utolsó imája-jelenettel, egykor alighanem a kiszucaújhelyi templomban állt.
Ennek fonalán továbbmenve pedig a żywieci dombormű már meggyőzően köthető a Garam-menti bányavárosi szobrászműhelyek valamelyikéhez (valószínűleg Besztercebányához), amelyet két másik, felirata alapján 1512-re keltezhető és bizonyosan a Garam-vidéken készült oltárépítmény, a liptószentandrási és a póniki retabulum is alátámaszt.
Komoniecki még egy figyelemreméltó megjegyzést tesz: a frissen Żywiecbe került darabot Veit Stoss imént látott krakkói Mária-oltárához hasonlítja. Nem tudjuk, valóban hatással volt-e a krakkói mester alkotása a kiszucaújhelyire, de már csak a kvalitásbeli különbségek miatt is érdemes összevetni a kettőt: ha úgy tetszik, a żywieci darab mutatja meg igazán, emeli ki a Stoss-alkotás színvonalát. Főleg a figurákat érdemes nézni, a zýwiecit ugyanis az idők folyamán többször is erősen átfestették, így jelenlegi formájában aligha adja vissza az eredeti benyomását.
