07/06/2026
A mai nap a koreai hétköznapokról szólt. 😊
A csapat reggel vonatra szállt, és a több mint 400 kilométeres utat mindössze 2,5 óra alatt t***e meg Szöulig. Mielőtt nekiláttak volna a főzésnek, bejárták Ázsia egyik legnagyobb piacát, ahol beszerezték az alapanyagokat az ebédhez. Közben természetesen a helyi finomságok sem maradtak ki: frissen sült fánkot és egy népszerű koreai probiotikus ital is került a kosárba.
Az ebédet ezúttal maguk készítették el egy koreai főzőworkshopon. Szerintünk az ilyen élményekből lehet a legtöbbet hazavinni egy országból, mert nemcsak látják, hanem meg is tanulják, hogyan készülnek a helyi ételek.
Este következett Szöul szombat esti nyüzsgése. Utcazenészek, rengeteg ember, fények, könyvkiállítás és egy nagyon érdekes kezdeményezés a folyóparton: egy szabadtéri könyvtár, ahol családok ültek a parton, olvastak és könyveket kölcsönöztek. Látszik, hogy az olvasásnak ma is fontos szerepe van a koreaiak életében. A csapat még magyar könyvekkel is találkozott.
A nap végén persze egy kis shopping is belefért, néhány koreai kozmetikum hazatalált, és a kíváncsiság kedvéért a hagyományos koreai rizspálinkát is megkóstolták.
Egy teljesen hétköznapi nap Koreában, és talán pont ezért volt annyira érdekes. 😊