10/09/2026
Kicsi gyermekkorom óta imádom a magyar nyelvet. Óvodásként könyörögtem a családom tagjainak, hogy tanítanak meg olvasni, hogy minél többet tudjak magamba szívni a könyvekből. A mai napig vallom, hogy a magyar a világ olyan ritka nyelve, amin a lehető legárnyaltabban fejezhetjük ki magunkat, s egyben a világ legteremtőbb nyelve is. Ezért van az, hogy amit egy magyar ember magyarul kimond, annak ereje van. Teremtő ereje. Ugyanakkor tudjuk hogy egyben a világ legnehezebb nyelve is. Minden tisztelet azoknak, akik külföldiként el tudják sajátítani.
De mi a helyzet a szingalézzel?
Azaz, ha pontosak akarunk lenni, a szinglishsel? Ami a szingaléz és az angol keveréke.
A szingaléz nem törekszik árnyalt kifejezésekre, úgy beszélnek az emberek, ahogyan élnek: egyszerűen. Ha vizet kérnek, csak annyit mondanak: víz. És ez szép kérésnek felel meg. Nem bonyolítják és nem is udvariaskodnak szavakkal.
De sokszor mérgelődtem, mikor recepciósként dolgoztam és a fiatal pincérek, szobafiúk csak úgy odavetették: yathura! Ami kulcsot jelent. Még a hoteltulajdonost és a menedzsert is odahívtam: Nézzétek, milyen tiszteletlenek, az anyjuk lehetnék, s még kérni sem tudnak. Senki nem értette, mit szeretnék. Úgyhogy világossá kellett tennem: mondják azt, hogy "Kérem szépen a kulcsot."
Mindenki csak nézett csodálkozva. Aztán a tulajdonos azt mondta a pincernek: "Mondjad, ha így akarja". Aztán fejét@ csóválva továbbáll. Betudta a fehér nő különleges igényeinek 😊
A szinglish tehát egyszerű, a magyar bonyolult. De mindkettő gyönyörű.
A videókon egy fiatal szerzetes mutatja meg, hogyan készültek anno a pálmalevél könyvek. Matale Aluvihara.
