05/09/2026
Mostanában nem posztoltam oly' nagyon, de most kiszakadt a mondóka-zsák.
Az elmúlt három napot a debreceni Út-törők csapatával tölthettem.
Egész beleszoktam már, minden rendben a csoportokkal, mindenki jön megy, okésan zajlanak a napok.
Viszont most azt sikerült kizökkenteni a megszokásból, igazi hangya csapatot kaptam.
A szó minden értelmében.
Az első nap, egy párnak sikerült eltévednie a Toptani bevásárlóközpontban. Kijöttek szegénykéim két kijáraton is, de egyik se az volt, mint amin bementek. Kisebb kavarodás után azért megkerültek.
Rendszeresen vesztettünk el embereket, akik a sarok előtt időnként a kisebb nagyobb üzletekbe kanyarodtak be. Ennek megfelelően a nagymecsetnél is többen a lépcső helyett az egyetlen kis kioszkba tértek be vásárolni.
Második napunkon hajótúrázni indultunk.
Kivételesen nem késtem el, pedig szoktam.
Út közben vásároltunk a helyi ráépült struktúrától két CD-t
Akkor még nem volt gyanús, hogy 500 lekért adott kettőt. Örültem is hogy milyen jó üzletet csináltam.
Később kiderült, hogy az egyik lemezen a világ legrosszabb albán zenéi vannak, a másikon meg ennek a második része.
Az első dal után le is mondam a lemezekről, áldozzák fel inkább a kultúra oltárán.
Irányba vettük Vlorát, nyomás hajótúrázni. Persze indulás előtt megint nem a templomból kellett két lelket összevadászni 🤣🤣
A hajós túra nem tűnt igazi kalandnak, mígnem ki nem értünk a nyílt vízre. Onnantól a hajónkat némiképp megmozgatta a hullám.
Lehet a csapat Út-törő, de itt a víz volt az úr, így többen is elmentek delfint etetni (hányni alias, csak ilyet nem szabad írni)
a Haxhi Ali barlang, amit úgy vártunk mint a messiást, ott állhatunk kicsit - gondolam - nagy hullámokkal fogadott bennünket, így a kapitány azt mondta ezt inkább engedjük el.
Folytatódott a móka, bár a part közelében mentünk a hajóval, ott a kisebb hullámok már már nem borzolták a kedélyeket.
Kikötés uán egy kis strandolás következett, majd vissza Vlorába.
Az idő nem kedvezett senkinek, így az erős szél eleve kissé srégen tartotta a hajónkat.
A nagy szél mellé jó nagy hullámok is társultak, szóval időnként hullámvasút jelleggel közekedtünk a vízen. Akkor már én is úgy kapaszkodtam, hogy a festéket megbontottam a korláton.
Hiába, alföldi ember ne menjen a vízre.
A helyzet kezelésében azért sokat segített a csapatnak némi frissítő, így bár néhányunk előtt lepergett életünk filmje, az Álomhajót még vidáman énekeltük.
Ez a hajós kaland téma maradt a nap további részére is, így vidáman idézgettük a Csapd le csacsi! ikonikus mondatát;
"-Szóljál anyádnak is, hányjatok együtt!"
Utolsó napunkon Beratban már csak rövidebb eltűnések fordultak elő és majdnem a megbeszéltek szerint sikerült is indulnunk, csak a sofőrnek kellett vissza szaladnia a presszóban felejtett kalapjáért.
Vlorából vissza Kavajában szálltam le a buszról a helyi Józsi bácsi rögtönzött dinnyés standjánál.
Ez annyira megtetszett mindenkinek, hogy Beratból vissza meg is kellett állnunk azonnal.
Szegény öreg a tévében se látott még külföldit, erre leugrált elé egy busznyi.
Ment a matekolas-butikolás ezerrel.
Szegénynek nem volt erőssége a matek, így időnként kisegít***em, majd előtört belőlem a korábbi zöldséges-énem, így átvéve az öregtől a butikot, már én szabályoztam a dolgokat.
Látván az újkori honfoglalást, ketten kijöttek a presszóból segíteni, vagy csodájára járni a helyzetnek, hogy az ismeretlen feliratú busz ismeretlen nyelvű utasai hogy keveredtek ide.
Persze én kerültem a középpontba, mert hol ide magyaráztam albánul, hol amoda magyarul. Szegény presszós arcok meg nem értették, hogy mi a fene folyik itt.
Mindegy, a fáradozásaimért kaptam én is egy sárgadinnyét ajándékba az öregtől.
Ezt, illetve a két CD-t felajánlottam kisorsolásra az utasok közt.
Óriási három nap volt bár néha a hajam téptem, visszagondolva nagyon jókat nevetek a kalandokon.
Köszi mindenkinek!
