Safari Laci, a cég vezetője a 90-es évek közepén Kenyában élt és együtt dolgozott szálloda tulajdonosokkal, földi kiszolgálókkal. Nagy utazó révén jött az Ötlet: a helyi kapcsolatok, helyismeret, valamint az akkor Magyarországról érkező charter járatok, lehetőség volt a Safari Travel Utazási Iroda megnyitására.👌🏻
🇰🇪Először csak Kenyában bejegyzett irodaként vállaltunk részt a magyar utasok földi
kiszolgálásában.
1999-ben megalakult budapesti székhellyel a Safari Travel Kft. A fő irány a mai napig Afrika, mivel egész évben szervezünk utakat az egyenlítő alatti fekete kontinensre. A téli szezonban charter járattal szállítjuk utasainkat, így Magyarországról a legtöbb utast utaztatjuk a térségbe. Irodánk az újítások területén nagy lépéseket tett, mivel Magyarországról elsőként indított charter járatokat Dél-Afrikába, Zanzibárra, Mauritiusra, Zimbabweba, valamint Sri Lankára és Maldív szigetekre. Utasainkat nem ismeretlenül küldjük a kontinensre, partnereink személyes régi jóbarátaink, irodánkban pedig nagy tapasztalattal és helyismerttel rendelkező kollegák, segítenek a programok összeállításában. Ennek köszönhető, hogy fennállásunk óta komolyabb reklamációk, botrányok nélkül, egyre bővülő utaslétszámmal, nyereséget termelő vállalkozásként működünk. Ha a mesés árat keresed, akkor ne minket keress, mivel azt valljuk mesék nincsenek, de ha körültekintően, jól megszervezetten, a Legjobb valós árakon a Legnagyobb élményt szeretnéd..