22/12/2023
Idén is nagy izgalommal és lelkesedéssel szerveztük meg hagyományos karácsonyi jótékonysági gyereknapunkat! 40 hátrányos helyzetű gyermeket hívtunk meg, ezúttal Nógrád megyéből. Délelőtt színházba vittük őket, majd telephelyünkön folytattuk a napot a közös ebéddel és játékkal.
Jó volt látni, ahogy a csapatunk ezúttal is egy emberként állt az ügy mellé és igyekezett hozzátenni ehhez a naphoz. Volt aki főzött, sütött, a gyerekeket szállította, az ajándékokat, gyűjtötte, csomagolta.
Közösségünk segítségével minden kis vendégünk egy hatalmas Mikulás csomaggal térhetett haza. Az az őszinte öröm és vidámság, amit együtt átélhettünk, az az igazi ajándék számunkra. Különleges nap volt ez idén is, és büszkék vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a felemelő eseménynek! 🎁❤️ ✨🎄⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️