Dias Zeus Travel Budapest

Dias Zeus Travel Budapest Görögországban a legjobb! Kedves Vendégeink! Szeretettel köszöntjük Önöket! Zeuszra utalva szeretnénk isteni nyaralást nyújtani isteni árakon.

Irodánk, a Dias Zeus Travel, 1997-ben alakult Magyarországon, azzal a céllal, hogy megmutassuk Görögország csodálatos történelmét, természeti szépségeit, kristálytiszta vizű tengerét, a görög emberek vendégszeretetét, az ország gazdag gasztronómiáját, az éjszakai élet varázsát. Az iroda neve a 12 olimposzi isten főistenére, Zeuszra utal, akit a görögök Diasnak hívnak. Köszönetet mondunk azoknak a

kedves ügyfeleinknek, barátainknak, akik utazásuk szervezését évről évre ránk bízzák, és bizalommal vannak irántunk. Ezt a bizalmat szeretnénk nekik meghálálni azzal, hogy tartjuk kedvező árainkat, míg a szolgáltatások színvonala emelkedik.

Úgy gondoljuk, hogy a legjobb reklám az utazáson való személyes részvétel, a kellemes élmények és tapasztalatok szerzése és azok továbbadása ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak. Hiszen, ahogy egy régi görög mondás tartja: „Amit a szív érez, a száj kimondja.” A szájpropagandának köszönhetően évről évre egyre több kedves vendégünket üdvözölhetjük. Kérjük, fogadják szeretettel Hellas 2016 prospektusunkat, melyben a tavalyinál sokkal kedvezőbb árakat kínálunk Önöknek. Reméljük, hogy mindenki megtalálja a számára kedvező ajánlatokat – utazzon autóbusszal, repülőgéppel vagy egyénileg.
Állandó kedvezményekkel, akciókkal, Super First Minute ajánlatokkal várjuk Önöket! Sok éves tapasztalatunk a garancia arra, hogy remekül fogják magukat érezni üdülésük során. Várjuk Önöket Görögországban, a mielőbbi viszontlátásra! A Dias Zeus Travel munkatársai

Csobbanunk majd nyáron , de addig is vigyázzatok magatokra !  ❤️🥰😘😍👙🏝🏖⛱
26/03/2020

Csobbanunk majd nyáron , de addig is vigyázzatok magatokra ! ❤️🥰😘😍👙🏝🏖⛱

Minden kedves volt és leendő utasunknak szép karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánunk!
20/12/2019

Minden kedves volt és leendő utasunknak szép karácsonyt és nagyon boldog új esztendőt kívánunk!

15%-os kedvezmény január 31-ig a Stavros Beach Hotel standard szobáira!
13/11/2019

15%-os kedvezmény január 31-ig a Stavros Beach Hotel standard szobáira!

Előfoglalási akció dec. 31-ig, 20% kedvezmény teljes részvételi díj befizetése esetén! Galaxias apartmanház/ParaliaMaria...
13/11/2019

Előfoglalási akció dec. 31-ig, 20% kedvezmény teljes részvételi díj befizetése esetén!
Galaxias apartmanház/Paralia
Maria apartmanház/Olympic Beach
Villa Stratos/Stavros

AKCIÓS ÁRAK OLYMPIC BEACH-EN!
22/05/2019

AKCIÓS ÁRAK OLYMPIC BEACH-EN!

LAST MINUTE ÁRAK PARALIÁN!05.28., 06.11., 06.18. indulások!
22/05/2019

LAST MINUTE ÁRAK PARALIÁN!
05.28., 06.11., 06.18. indulások!

18/12/2018

Cím

Károly Körút 5
Budapest
1075

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:00 - 17:00
Kedd 09:00 - 17:00
Szerda 09:00 - 17:00
Csütörtök 09:00 - 18:00
Péntek 09:00 - 17:00

Telefonszám

+3614132660

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dias Zeus Travel Budapest új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Dias Zeus Travel Budapest számára:

Megosztás

Kategória