12/09/2024
Budapest
Egy város, mely elkápráztat, elszomorít, akár egyszerre is. Ez nem csak egy pont a térképen.
Nem csupán épületek és a köztük futó utcák halmaza és nem kizárólag egy földrajzi név.
Budapest az ott élő vagy dolgozó emberektől Budapest.
Az ott kapható süteménytől, vagy a reggel vásárolt friss kiflitől.
A hajnali derengésben zajosan dolgozó kukásautók, az utolsó éjszakai buszjáraton alvó megfáradt fiatalok, a korán reggel kerekes szatyorral piacra igyekvő nyugdíjasok, a frissen fellocsolt járdáról felröppenő galambok is mind Budapest részei.
A reggel hét után elkezdődő forgalmi dugók, a heringek módjára összepréselt utasokkal száguldó 7-es busz, az Arany János utcai metrómegállóból kitóduló öltönyösök, a nyitás előtt járdára pakoló szuvenír és képeslapárus a Váci utcában, a droszton Blikk-et olvasó mezítlábas taxis ugyanolyan tartozéka a városnak, mint a villamoshálózat, az úttestek alatt futó közművek és a közművek javítása miatt többszörösen felbontott és foltozott aszfalt.�
Budapest Magyarország makettje.
Minden van itt ami az országban is megtalálható: gazdag és szegény ember és a kettő közötti napról-napra élők. Nehézipar, könnyűipar, szolgáltatók munkásokkal, alkalmazottakkal és boltok boltosokkal és vásárlókkal. Mezőgazdaság is. De tényleg!
Ami itt nem működik, az nem működik országosan sem. Azt mondják, a pesti (ebbe a budai is beleértendő!) ember barátságtalan.
Pedig nem az. Inkább gyanakvó. Ha valaki az utcán megszólítja inkább továbbmegy szó nélkül. Mert amikor legutóbb megállt, valamelyik egyház akarta a soraiba invitálni vagy valamely sosem hallott alapítvány szeretett volna adományt szerezni tőle.
Vagy valami hasonló negatív élmény birtokában van éppen, amikor megszólítják.
Azt is mondják, nem segítik a turistákat. Segítenék pedig, de nem tudják. Szégyenlik, hogy nem értik, mit akar a külföldi. Köszönhetően a tűzzel-vassal erőltetett több évtizedes orosz nyelvtanulásnak.
A pesti ember nem barátságtalan, inkább magányos, dacára a körülötte tolongó kétmilliós - magányos - tömegnek.
Budapest lüktet: reggel hattól felpezsdül, 10-re kicsit megnyugszik, déltől háromig zajosan él, öttől este nyolcig megőrül aztán éjfélig-fél egyig él, éjszakára megpihen. Minden nap. Hétköznap magába szívja az agglomerációt reggel, kiereszti este, hétvégén kiengedi magából a pestieket, hogy aztán vasárnap estére visszavárja őket.�
Budapest piszkos, mondják a budapestiek.
Hangulatos, mondják a látogatók.
Zajos, mondják a vidékiek, pezsgő, reflektálnak a turisták. Ugyanarról beszélnek, mégis másképpen. Vagy mind tévednek, vagy ez mind Budapest.�Budapest nem csak egy város.
Budapest összefoglalása mindannak, amit jelenthet.
A látogatónak a rácsodálkozás, az itt élőnek a mindennapok. Nem város, nem főváros. Fogalom.
Ha kimondod, abban benne van minden és mindenki, ami vagy aki egy pillanatra is részévé vált: az épületek, utak, emberek, járművek.
És benne van minden pillanat, amit valaki megélt itt:
a vizes aszfalton megcsillanó reggeli napfény, a park padján elfogyasztott “kiflipluszkefir” íze, a rakpart lépcsőjén elolvasott újság, a naplemente és a közvilágítás felkapcsolása közötti rövid időszak félhomálya, a késő este a szórakozóhelyekről kiszűrődő zenében fürdőző járdára szorult dohányosok látványa, a belvárosban reggel hatkor hallható, ki tudja honnan jövő madárcsicsergés élménye.
Képek, melyekből egy-egy mindenkinek megvan az emlékeiben. Akinek pozitív kép égett be a retinájába az kedveli ezt a helyet, akinek negatív, az nem annyira. De akinek több is van az emlékeiben egy-egy budapesti pillanatból, az szereti ezt a várost és a benne élőket.
Budapest. Nem csak város. Élmény.
