Dömsöd-Demsed

Dömsöd-Demsed Dömsöd két községből, Dab és Dömsöd egyesítéséből jött létre 1939. január 1-jén. Szomszédos települése északon Kiskunlacháza, keleten Apaj, délen pedig Tass.

A település közúton az 51-es főúton, vonattal a Budapest–Kelebia-vasútvonalon érhető el, a vasútállomás a településtől kb. 6 km-re, Apaj mellett van. A községet nyugatról a Ráckevei-Duna határolja, emiatt a térség egyik meghatározó fürdő- és horgászparadicsomává nőtte ki magát, gyakran a „Stégek városaként” emlegetik. Dömsöd község környékén már a legrégibb időkben is kiváló gyümölcsöt termeltek.

Néhány dokumentum a község nevét is ebből származtatja. Az oklevelekben említett Demsed, Dumsud, majd 1271-ben kelt irat szerint Gumschud a gyümölcsöd szóval volna azonos. Az utolsó Árpád házi királyok idején királynői birtok volt. 1424-ben Zsigmond király adományozta Czilley Borbálának Hunyadi János kormányzása idején. Dömsöd Kalmár Dénes udvari ember tulajdonában volt. Mátyás király halála után pedig 1492-ben a Rozgonyi család volt itt a földbirtokos. A török hódoltság alatt sokat szenvedett a község népe. A törökök kiűzése után a gróf Koháry család kapja birtokul, ők a Beleznay családnak adták zálogba, majd a Podmaniczky család birtoka volt egészen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idejéig. Dabról már 1313 óta vannak adatok, mely szerint a dabi nemzetség telepedett itt meg. 1453-ban már a Sáry család birtokolja a területet, mint földbirtokos. A község nem pusztult el a török uralom alatt sem. 1695. évi feljegyzés szerint ekkor egy fél porta aranyában adózik az államnak. A református egyház 1852-ben alakult meg. A község pecsétje 1686-ból származik, 'Dabi falu pöcsétje'. 1720-as összeírás szerint 29 jobbágytelek volt a község területén. 1803-ban épült a református egyház temploma, melyben több értékes kegytárgyat őriztek. A községet ebben az időben főleg magyarok lakták. A múlt század elején Nagy István Pest megyei főjegyző nagy kiterjedésű gyümölcsöst létesített, melynek nyomait a mai napig a késői utódok őrzik. A századforduló nagybirtokosai gr. Ráday, Boemelburg és a Papp családok voltak. A két világháború itt is megtizedelte a férfiakat. A község megtartó ereje, eltartó képessége a jó minőségű földekben, az állattartásban volt. A tsz. szerveződés első hulláma 1949-1950-ben lezajlott, átrendezve a tulajdonviszonyokat. Az államosítás sok kis- és középbirtokost tett nincstelenné és ez a folyamat az 1956-os forradalom leverése után csak felerősödött. 1960 után erős mezőgazdasági szövetkezetek jöttek létre, melyek az 1970-es években egyesültek és Dózsa Termelőszövetkezet néven, mely országos elismerést szerzett.
1990-ig a műszaki infrastruktúra elenyésző mértékben fejlődött a faluban, ezt követően azonban felgyorsult. Az elmúlt egy évtized alatt megvalósult a település földgázzal történő ellátása, kiépült a távhívásos telefonhálózat. A falu határában megépült a 11 település kommunális hulladékát befogadó európai színvonalú regionális szilárd hulladéklerakó telep, az elmúlt évben elkészült a szennyvízcsatorna hálózat. A település jelenlegi népességszáma meghaladja a 6400 főt. Ez a szám a nyári időszakban megduplázódik az idegenforgalom miatt.

04/04/2026
Emlékezzünk! „Dömsöd és Dab hazaszeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1848-49-es szabadságharcba Kossuth lán...
15/03/2026

Emlékezzünk!

„Dömsöd és Dab hazaszeretetét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1848-49-es szabadságharcba Kossuth lángoló szavára önként és tömegesen jelentkeztek a haza védelmére
A honvédelmi Bizottmány határozatának megfelelően Dömsöd 4 katonát, Dab pedig fél katonát /értendő felszerelésben/ tartozott adni a hazának.

A kötelezővel szemben, Dömsödről 81-en, Dabról 8-an vonultak be honvédnek.

Dömsödről bevonuló honvédek névsora 81 fő

Faragó Mihály, Juhász Mátyás, Ratkai János,
Szücs Imre, Juhász Gábor, Takács Mátyás,
Kuruczi Bálint, Mészáros György, Mészáros Antal,
Tatár József, Gergely János,Szabados Gábor,
Csides Bertalan, Szekeres György, Szabó József,
Kovács Sándor, Orosz Mátyás, Balogh Mihály,
Papp Sándor, László Gergely, Csonka János,
Balassa József, Dani István Béczi Sándor,
Ispán Gábor, Csizmadia Jónás, M. szabó Dániel,
Mészáros Sámuel, I. Balogh István, Péter József
Jónás István, Bolyó Jónás, Juhász József, Siket József, Kudar Sándor, Csegei Gábor,Denke Mihály, Bata Sándor, Krizsa József,Tóth Imre, Bulyáki József, Krizsa Mihály,
Tóth Miklós, Zsiba István, Kun Imre,Nagy Miklós, Hegedűs Mihály, Takács Mihály,Ispán József, Szabó Pál, Csegei Péter,
Bödő Imre, Kudar Mihály, Jaksa András,
Horváth László, Csécs Mihály, Nagy János,Fehér János, Földvári Imre, Marjai Mihály,Bódog Imre, Máté Antal, Bögös Imre,Turóczi Imre, Salai Dávid, Karácsonyi Istvány,
Máté Gábor, Kanász Jónás, Szabó József (Bugyi),
Mak József, C. Kovács Imre, Németh Dávid,
Szabó János, Tábori János, Miskolczi István,
Csereki János, Cser Mihály, Tóth József,
Szarka Imre, Csergő Gábor, Domokos József

Dabról bevonuló honvédek névsora 8 fő,
Makádi Lajos
Kovács Lajos
Őzes Gergely
Szabó Pál
Kópis Jozsef
Révész Ferenc
Kapás Lajos
Végh András
(Makádi Lajos községi bíró volt, akit az osztrák bíróság börtönbüntetésre ítélt. Neve után ez a feljegyzés olvasható:
-A forradalom szele által elsodortatott.- ”

Milyen lenyűgöző az emberi szellem! Bár számtalanszor elbukott az ember, időtlen idők óta újra és újra feláldozta életét és mindent, ami kedves neki, egy eszményért, az igazságért, a hitért, a hazájáért és a becsületéért. Az eszmény változhat, de az önfeláldozás készsége megmarad, és éppen ezért az embernek sok mindent meg lehet bocsátani, az emberbe vetett hitet pedig lehetetlen elveszíteni.

Tisztelgünk a 81 fő Dömsödi és 8 fő Dabi honvéd előtt, a vértanúk előtt, akik példát mutattak hazaszeretetből és az önfeláldozásból. Máig ható üzenet ez mindannyiunk számára.

Nem feledhetjük a saját hőseinket, bátrainkat.

Dömsödön már 1291-ben létezett egy Szent Márton tiszteletére szentelt katolikus templom, amely a régi iratok tanúsága sz...
11/11/2025

Dömsödön már 1291-ben létezett egy Szent Márton tiszteletére szentelt katolikus templom, amely a régi iratok tanúsága szerint állt. Ez a régi templom ma már nem látható, helyette egy 1928-ban felszentelt, neogótikus stílusú, torony nélküli templom áll, amelynek harangjai egy közeli haranglábon találhatók.

Régi templom: 1291-ben már volt egy Szent Mártonnak szentelt templom a faluban, amelyről a régi iratok tanúskodnak.

Új templom: A mai épület 1928-ban készült el, neogótikus stílusban, és szintén a Szent Márton templom nevet viseli.
Harangok: A mai templom nem rendelkezik toronnyal, harangjai az udvaron álló haranglábon vannak elhelyezve.

Ez a legújabb követőknek szól! Örülök, hogy itt vagytok! Váradi Szilvia, Ildikó Babos
24/09/2025

Ez a legújabb követőknek szól! Örülök, hogy itt vagytok! Váradi Szilvia, Ildikó Babos

Cím

Bajcsy Zs. Utca 6
Dömsöd
2344

Telefonszám

+36707085553

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Dömsöd-Demsed új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

Megosztás

Kategória