Tourinform Harkány

Tourinform Harkány A harkányi Tourinform iroda munkatársai készséggel tájékoztatják Önöket programokról, látnivalókról. Forrás: Kincses Baranya

Harkányi Gyógyvíz és fürdőkultúra
Harkány Baranya déli részén, a Dráva völgyében, két hegy, a Tenkes és Szársomlyó hegy ölelésében fekszik. Kiemelt, országos jelentőségű gyógyfürdője van a városnak, emellett a Siklós-villányi történelmi borvidéknek is része. Harkánynak a mikroklímája is különleges, az évi napsütéses órák száma 20 százalékkal magasabb az országos átlagnál. Az 1800-as évek elején a

település környéki mocsarak lecsapolásakor fedezték fel a gyógyforrást, az első fürdőt pedig 1824-ben építették. Harkány mára Baranya legkedveltebb turisztikai célpontjává vált, évente közel egymillió vendég keresi fel a fürdővárost. Az Európában is egyedülálló gyógyvíz ásványianyag-tartalma meghaladja a literenkénti 1000 miligrammot. A kénes gyógyvíz mozgásszervi és ízületi betegségek megelőzésében, valamint gyógyításában hatásos. Csontritkulás, krónikus nőgyógyászati gyulladások és a nyirokkeringés zavarai esetén is ajánlott. A gyógyvíz különleges értéke, hogy a pikkelysömör tüneteit is enyhíti. A 2000-es évek elején felújított 13,5 hektáros gyógyfürdőben 8000 négyzetméternyi vízfelület található. Az iszappakolás, szénsavas fürdő, különféle gyógymasszázsok mellett természetgyógyászati kezelések is elérhetők a Harkányi Gyógy- és Stranfürdőben, amelynek területén három gyógymedence, négy strandmedence, élménymedence, gyermekmedence és whirlpool bath is található.

Forgalomkorlátozás Villányban❗
08/07/2025

Forgalomkorlátozás Villányban❗

ROZÉ FESZTIVÁL - FORGALOMKORLÁTOZÁS

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy a hétvégén megrendezésre kerülő Rozé Fesztivál keretében a Pincesor a Baross Gábor utca Petőfi Sándor utcai kereszteződésétől a Baross Gábor utca 39. számig terjedő szakasza (a Vinatus Pincétől a Rejiji Wines Pincéig) a forgalom elől lezárásra kerül 2025. július 12-én (szombat) 17:00 órától 2025. július 13-án (vasárnap) 02:00 óráig.
A pincesori lezárt terület mindenki számára INGYENESEN látogatható.
A buszok ez idő alatt terelő útvonalon, a megállókban előre meghirdetett helyekről indulnak.

❗️Az idei évben a RozéMaraton szombaton 10 ÓRAKOR indul a Rendezvénytérről. ❗️
A futás idejére a Baross Gábor utca teljes szakaszát lezárjuk 9:30 és 11:00 óra között, illetve 9:00 és 11:00 óra között a Rákóczi Ferenc, a Petőfi Sándor és Hunyadi János utcák (a profi futás miatt) időszakosan lesznek lezárva.
Kérjük a vállalkozásokat, hogy a behajtási engedélyekhez a rendszámokat a [email protected] e-mail címen 2025. július 10. (csütörtökig) jelezzék.

‼️ Belépőjegyre/karszalagra KIZÁRÓLAG a Rendezvénytérre történő belépéskor van szükség. ‼️

A rendezvénnyel kapcsolatos folyamatosan frissülő információk elérhetők a http://www.villany.hu/ oldalon, valamint a város és az esemény facebook oldalán.

Strandok Éjszakája 🌊
08/07/2025

Strandok Éjszakája 🌊

CSOBBANJ VELÜNK!

Mi is csatlakoztunk a Strandok Éjszakája elnevezésű programhoz, ahol szeretettel várunk mindenkit!

🇩🇪
💦 Spring mit uns ins Wasser!
Auch wir sind Teil der Veranstaltung „Nacht der Bäder“, und freuen uns auf euren Besuch! 🌙✨

🇺🇸
💦 Dive in with us!
We’re joining the Night of Spas event – and you’re warmly welcome to be part of it! 🌙✨

🇨🇿
💦 PŘIJĎTE SI S NÁMI Zaplavat do bazénu!

Připojili jsme se k programu s názvem Noc maďarských pláží, kde vás všechny srdečně vítáme! 🌙✨

🇭🇷
💦 ZARONI S NAMA!

I mi smo se pridružili programu pod nazivom Noć kupališta – svi ste dobrodošli! 🌙✨

🌈
08/07/2025

🌈

🌈🏰🌈

Rozé Fesztivál 👇
08/07/2025

Rozé Fesztivál 👇

Pénteken indul a nyár legpezsgőbb bulija – a Rozé Fesztivál ! 🍷🎶
Készülj!
Dzsúdló
Wellhello
Lotfi Begi
Cooky
PEPE VIDEO DISCO
Regán Lili
Purebeat

🎟️ Elővételes jegyek még elérhetők, de siess – gyorsan fogynak!
👉 https://villany.hu/programok/roze-fesztival-2025/
📍 Találkozunk július 11-12-én Villányban – ahol a zene, a rozé és a jó hangulat találkozik! 💃🕺
́nyiborvidék

Várunk mindenkit szeretettel!⛱️💦
08/07/2025

Várunk mindenkit szeretettel!⛱️💦

Új Harkányi Hírek online - helyben vagyunk

Várjuk szeretettel, időjárástól függetlenül!🌧️
08/07/2025

Várjuk szeretettel, időjárástól függetlenül!🌧️

Drávai Sétahajózás DrávaszabolcsrólHeti menetrend 👇👇👇
07/07/2025

Drávai Sétahajózás Drávaszabolcsról
Heti menetrend 👇👇👇

E heti menetrendünk!⚓️📅
A hajóutakhoz előzetes telefonos bejelentkezés szükséges❗️

Siklósi vár 🏰
07/07/2025

Siklósi vár 🏰

Minden hét egy új fejezet a kalandkönyvedben…
Írd meg nálunk, a Siklósi várban! 📖🏰

Megjelent a Mecsek vidékének 40 legszebb túráját tartalmazó túrakönyv második, frissített kiadása ⬇
07/07/2025

Megjelent a Mecsek vidékének 40 legszebb túráját tartalmazó túrakönyv második, frissített kiadása ⬇

A Mecsek az a hegységünk, ami a legtöbbeknek van távol – figyelembe véve elhelyezkedését. Mégsincs olyan, aki egy mecseki túra után úgy érezné, hogy kár volt Baranyáig utazni érte. A kifejezetten változatos, ügyesen kiépített, kiváló turistautakkal behálózott hegységről m...

Hagyományos aratás Vokányban ❤️
07/07/2025

Hagyományos aratás Vokányban ❤️

Tourinform Magyarország💬 Oszd meg tapasztalataidat, ötleteidet, és nyerj egy 200.000 Ft értékű Szallasguru.hu utalványt!...
07/07/2025

Tourinform Magyarország
💬 Oszd meg tapasztalataidat, ötleteidet, és nyerj egy 200.000 Ft értékű Szallasguru.hu utalványt!
✅ A kitöltés kb. 10 percet vesz igénybe.
📲 Itt éred el a kérdőívet: https://forms.gle/hBAsb3fofm4WjWEo8

🎯 Turisztikai szolgáltatóként számítunk a véleményedre!

A Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a Visit Hungary Nonprofit Zrt. országos kérdőíves kutatást indított a Tourinform irodák és a helyi turisztikai szolgáltatók együttműködésének fejlesztésére.

💬 Oszd meg tapasztalataidat, ötleteidet, hogy még jobban tudjunk együttműködni – és nyerj egy 200.000 Ft értékű Szallasguru.hu utalványt!

✅ A kitöltés kb. 10 percet vesz igénybe.
📲 Itt éred el a kérdőívet: https://forms.gle/hBAsb3fofm4WjWEo8

Köszönjük, hogy hozzájárulsz a hazai turizmus fejlődéséhez – együtt többre vagyunk képesek!

Tourinform – Szívvel és tudással segítünk!

Cím

Bajcsy-Zsilinszky Utca (Harkányfürdő Főbejárat Mellett)
Harkány
7815

Nyitvatartási idő

Hétfő 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00
Kedd 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00
Szerda 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00
Csütörtök 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00
Péntek 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00
Szombat 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00
Vasárnap 09:30 - 13:00
13:30 - 18:00

Telefonszám

+36305727711

Weboldal

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Tourinform Harkány új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Tourinform Harkány számára:

Megosztás