13/02/2023
Zebegény – Nagymaros
a könnyű erdei séta
Ragyogó napsütés, kellemesen hűvös idő, néhol még hófoltok. Délután kettő órakor indultunk neki rövid egy órás sétánknak.
Nemrég hóesés volt a Börzsöny hegységben, de az enyhe idő hatására az alacsonyabban fekvő részeken a hó elolvadt, az erdőben már csak egy-egy tisztáson maradtak meg hófoltok. A talaj még fagyott, de a nyomokból látszik, hogy nemrég még saras, csúszós volt a terep. Ezek között a körülmények között a túrázni vágyók többsége a Börzsöny magasabb pontjait igyekszik elérni, ahol még a havazás következtében akár még összefüggő hótakaró is borítja a tájat.
Kicsit későn eszméltünk, hogy ilyen időben egy rövid túrát kellene tennünk. A verőcei bázisról indultunk, s elértük a 13.40-kor Verőcén megálló, Budapestről Szobra közlekedő zónázó vonatot. Zebegényig utaztunk, nagyjából 14.00 órakor szálltunk le a vonatról. A zebegényi rétesező messziről híres, most sem hagyhattuk ki, hogy elfogyasszunk egy-egy rétest. Ehhez az állomástól a Kossuth utcán felfelé haladva jutunk el a Monarchia Rétásházhoz.
A rétesek elfogyasztása után az állomás felé vettük utunkat, de a patak előtt a Kálvári domb irányába fordultunk. A dombtetőn található a Trianoni emlékmű valamint a Kálvári-kápolna, és a Kós Károly kilátó is. A kilátóba mindenképpen érdemes felmenni, megcsodálni az onnan nyíló kilátást. Miután körbe néztünk fentről, folytattuk túránkat Nagymaros irányába. Több lehetséges út vezet Nagymarosra innen, mi a lehető legrövidebb utat választottuk, hiszen nem akartunk sötétben az erdőben sétálni. A kék kereszt jelzésen indultunk neki hát. Az a turistaút az erdőn át vezető kerékpárúttal együtt, a mellett halad egészen Nagymarosig. Az úton tájfutókkal és kerékpárosokkal is találkoztunk, jó látni, hogy idősebb és fiatalabb csoportok is túráznak. A túra teljes távja könnyű, komolyabb emelkedők nincsenek, így bárki számára elérhető. Figyelni kell az úton, mert bár a turistajelzések nagyon jól láthatók, van egy-egy letérő, kereszteződés, ahol észnél kell lenni, hogy merre folytatod az utadat.
A kék kereszt turistaút Nagymaros felett a Köves-mezőre vezet, ahonnan a Fehérhegy úton jutunk le Nagymaros-Visegrád vasútállomáshoz.
Pont lekéstük az óra 11-kor induló vonatot, amit még a domboldaltól láttunk elindulni, így lesétáltunk a Dunapartra is, ahonnan nagyon jól látszik a Visegrádi vár is.
Rövid várakozást követően nagyjából 10 perc alatt visszaértünk Verőcére, ahol azért érkezésünkkor jól esett a meleg tea.
Hosszúság: rövid
Nehézség: könnyű
Turista jelzések: jól láthatók