Veszprém Guide

Veszprém Guide Tematikus városnézések és helytörténeti séták Veszprémben és környékén idegenvezetőkkel és helytörténeti kutatókkal, szakemberekkel. Puskás és Gábriel malom
10.

Múltbatekintő séták - SÉTAKÍNÁLAT:

- Séta az Árpád-kori Veszprémben
- A veszprémi fürdők és gyógyhelyek nyomában
- Szent Margit életes és legendája, a középkori kolostori élet Veszprémben
- A Cholnoky család nyomában
- A szülőháztól a világvégéig, séta Cholnoky Jenő nyomában
- Séta a kavicsfogú álteknős nyomában

RÉSZLETEK:
Séta az Árpád-kori Veszprémben
Irodalmi és régészeti séta az Árpád-kori V

eszprémben
Irodalmi sétánk során szeretnénk felkeresni azokat a fontosabb helyszíneket, amelyek még ma is őrzik az Árpád-kori Veszprém épített és szellemi örökségét, és olyan szentek és személyek életéhez kötődnek, mint Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit. Sétánk során olyan irodalmi szövegek hangzanak majd fel, amelyek az egyes helyszínekhez kötődően felidézik az egykor ott élt emberek életét, világát.

1. Hősi kapu – Árpád-kori földvár déli kapuja, István és Koppány harca
2. Szent Mihály székesegyház – 1060 körül épült román kori templom
3. Szent György kápolna – 972-996 között épült kápolna, Szent Imre veszprémi fogadalma
4. Szent istván és Gizella szobra – az egykori káptalani főiskola
5. Gizella kápolna – az egykori királyi palota emléke
6. Gizella hotel – az egykori vámhely, piac és törvénykezési hely, “beszélő-kő”
7. Margit romok – az egykori Szent Katalin domonkos kolostor
8. Vízvezetéki Gépház – az egykori káptalani fürdő
9. Veszprémvölgyi apácakolostor

A sétát vezeti: Pátkai Ádám régész, Laczkó Dezső Múzeum és Sebő József író, tanár, a Veszprém Megyei Irodaromtörténeti Társaság elnöke



A veszprémi fürdők és gyógyhelyek nyomában

A séta során felidézzük az egykori híres veszprémi fürdőket és az ott tisztálkodó, szórakozó és gyógyuló vendégeket és a korszakot, amelyben működtek. A séta során felidézzük az egykori híres veszprémi fürdőket és az ott tisztálkodó, szórakozó és gyógyuló vendégeket és a korszakot, amelyben működtek. Sétánk első állomása Kopácsi György egykori gőz- és kádfürdője, amely 1859-1892 között működött. A hatalmas épületben öt fürdőszoba mellett öltözőt, társalgót, izzasztó- és hűtőhelyiséget is berendezett a tulajdonos. A fürdőt reumatikus és idegrendszeri panaszok ellen használták (Komakút tér 1.) Következő állomásunkon az Óváros tér 23. szám alatt működött 1908-1980-ig a városi gőzfürdő. Elsősorban nem tisztálkodási helyként, hanem hát-, láb-, derékfájás, hűlések, nátha, csúz, reuma és idegbajok ellen használták. A gyógyulni vágyók szénsavas, jód- és iszapfürdőt is kaptak. A veszprémiek kedvenc fürdője a csodás kilátású Csomay-strand és uszoda volt, amely a gondtalan fürdőzés és úszás mellett a társasági élet egyik központja is volt. 1933 és 1968 között működött a város központjában, ma a Völgyikút Ház üzemel helyén (Kopácsi u. 2.). A Séd patak völgyében több fürdő is működött: a Patak tér kiszélesedésében állt az egykori káptalani fürdőház, valamivel lejjebb zsidó rituális fürdő és egymás mellett több kádfürdő. A veszprémiek csak Deák-strandnak nevezett fürdőhelyét a Séd Jókai utcai oldalán (Jókai u. 45.) működtették 1919-1953 között. A kedvelt Teleky-kertben (Kittenberger Kálmán u. 11. ma Villa Medici) a kor stílusát követő, dór oszlopokkal díszített táncteremben, féltucat fürdőszoba, két lakószoba, konyha várta a pihenni vágyó veszprémieket 1825-1868 között. Sétánk során az egykori gyógyhelyeket járjuk be közben elmesélve a fürdőkhöz kötődő érdekes történeteket. A Csomay-strand egykori életét bemutató Múltbatekintő sorozat kisfilmje: https://www.youtube.com/watch?v=FRC7B-YqaCs




Szt. Margit élete és legendája, a középkori kolostori élet Veszprémben

Indulás helye: Hősi kapu
Időtartama: 1 óra
A séta hossza: 1,3 km
Túrafelszerelés ajánlott. Irodalmi sétánk során szeretnénk felkeresni azokat a fontosabb helyszíneket, amelyek még ma is őrzik az Árpád-kori Veszprém épített és szellemi örökségét, és olyan szentek és személyek életéhez kötődnek mint Szent István, Boldog Gizella, Szent Imre, Szent Margit. Hősi kapu ― Árpád-kori földvár déli kapuja, István és Koppány harca
2. Szt. Mihály székesegyház ― 1060 körül épült román kori templom
3. György kápolna ― 972–996 között épült kápolna, Szt.Imre fogadalma
4. István és Gizella szobra ― az egykori káptalani főiskola
5. Gizella kápolna ― az egykori királyi palota emléke
6. Gizella Hotel ― egykori vámhely, piac és törvénykezési hely, a „beszélő-kő”
7. Margit romok ― az egykori Szt. Katalin domonkos kolostor

A sétát vezeti: Pátkai Ádám Sándor régész, Laczkó Dezső Múzeum és
Térkép: Bontó László




Séta a Cholnoky család emlékére
A Cholnoky-család nyomában

Megismerkedünk az egykor Veszprémben élő nevezetes család tagjaival,
életükkel és munkásságukkal. Szó esik az orvos Csolnokyakról, felkeres-
sük az ismert Cholnoky-fivérek szülőházait, megismerkedünk az irodalom –
ban jelentőset alkotó Viktor és László, illetve a földrajztudós Jenő életének
főbb állomásaival. A nem közismert családtagokról, rokonokról is sok
érdekesség derül ki a séta alkalmával. A sétát vezeti: Rybár Olivér geográfus, tanár


Séta Cholnoky Jenő emlékére
„A szülőháztól a Világvégéig” Séta Cholnoky Jenő nyomában

Az útvonal állomásain megismerkedünk Cholnoky Jenő veszprémi születésű világhírű geográfus városunkban töltött éveinek nevezetes helyszíneivel, és a hozzájuk kapcsolódó érdekes történetekkel. A sétát vezeti: Rybár Olivér geográfus, tanár



Séta kavicsfogú álteknős nyomában

Az útvonal állomásain megismerkedünk Veszprém nevezetes ősállatának, a Laczkó Dezső által itt talált Placochelys placodonta történetével, az egykori kőbányával és a környék egyedülálló geológiai és természeti szépségeivel.

0. „Vízgépház” ― Veszprém vízellátása a XX. elején
1. Kittenberger Kálmán utca ― a Sintér-árok vége
2. Alagut ― a kis híd terméskő boltozata
3. Harmat utca ― az átalakuló táj és város
4. Pöröly köz ― az egykori Méntelep
5. Kőbánya utca ― a kőbánya déli vége
6. Dózsa György utca 29–31. ― az egykori Pásztorház
7. Dózsa György utca 33. ― a kőbánya belsejében
8. Harmat utcai kilátó ― a környék természeti értékei

A sétát vezetik: Nagyné Kozma Ildikó tanár, környezetvédelmi szakértő,
Bontó László segédlevéltáros, helytörténeti kutató,
Kovács Győző Gyula meteorológus, a vízmű kutatója

23/05/2023

📷 Arcok, helyek, történetek, melyek a végén összefüggnek. Hogy hogyan?
FOTÓPONTOK A VÁROSBAN
A Veszprém-Balaton 2023 (hivatalos) 2023 Európa Kulturális Fővárosa részeként a Privát Veszprém rendezvénysorozat egyik kiemelt eleme egy gondosan válogatott fotógyűjtemény összeállítása. Első lépésként a levéltárban és egyéb rendelkezésre álló forrásokban kutatnak privát, archív képeket a szervezők. Az így létrejött anyagot a helyiek segítségével bővítik ki: ehhez a veszprémi polgároktól várnak fotókat saját családi fényképalbumukból, melyeket digitalizálnak a kijelölt fotópontokon. Az így készült egyedülálló, mindenki számára elérhető, Veszprém múltját feltérképező gyűjteményből Családtörténeti kiállítás is nyílik Veszprémben.
Gyere és fotózkodj velünk! 📷
Időpont: május 26., péntek 14-17 óra, Jutasi Köztér, EKF Közösségi Tér
Május 26-án várunk benneteket első Fotópontunkon!

Fotók: Veszprém Megyei Levéltár Fortepan
Adományozók: Pálfi András, Karabélyos Péter, Veszprém Megyei Levéltár, Klauszter
Kollázs: David Ariel Szauder
A program a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.

16/05/2023

Kedves Veszprémiek és Veszprémbe látogatók!

Szeretnénk ha megismernétek bennünket és eseménysorozatunkat, mi vagyunk a Privát Veszprém.

A -Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa részeként a Privát Veszprém rendezvénysorozat bemutatja városunk korábbi híres lakóit. Azokat, akikre nagyon büszkék vagyunk. Az év során eseményeken keresztül kirajzolódnak előttünk a város elmúlt 150 évének kiemelkedő alakjai, különös mindennapjaikkal.



Fotók: Veszprém Megyei Levéltár Fortepan
Adományozók: Pálfi András, Karabélyos Péter, Veszprém Megyei Levéltár, Klauszter
Kollázs: David Ariel Szauder

Márkusné Vörös Hajnalka, a Múltbatekintő séták Veszprémben ötletgazdája és szervezője a Kossuth Rádióban   város értékei...
23/01/2023

Márkusné Vörös Hajnalka, a Múltbatekintő séták Veszprémben ötletgazdája és szervezője a Kossuth Rádióban város értékeiről, múltjáról, kulturális szerepéről mesél.

Márkusné Vörös Hajnalka várostörténész, főlevéltáros Veszprém múltjáról mesélt az Országjáróban

23/01/2023
23/01/2023

Fülöp Júlia idegenvezető a "Királynék, kisasszonyok, kancellárok" új tematikus sétára hívogatta az Országjáró hallgatóit

23/01/2023

Bontó László ötletgazda mesélt a veszprémi kavicsfogú álteknősről és azt a kort bemutató veszprémi Halagútról

22/01/2023
21/01/2023
21/01/2023

A Kossuth utcán ...

21/01/2023
Ki tart ma velünk? Találkozzunk a Zene Világnapját is méltón ünnepelve ma a Hangvillában, 17 órakor. A TÁJOLÓ c. kiállít...
01/10/2022

Ki tart ma velünk?
Találkozzunk a Zene Világnapját is méltón ünnepelve ma a Hangvillában, 17 órakor.
A TÁJOLÓ c. kiállítás megnyitójára várjuk a vendégeket!

14/09/2022

Cím

Veszprém
8200

Értesítések

Ha szeretnél elsőként tudomást szerezni Veszprém Guide új bejegyzéseiről és akcióiról, kérjük, engedélyezd, hogy e-mailen keresztül értesítsünk. E-mail címed máshol nem kerül felhasználásra, valamint bármikor leiratkozhatsz levelezési listánkról.

A Vállalkozás Elérése

Üzenet küldése Veszprém Guide számára:

Megosztás

Kategória