Harmath Veronika vagyok, végzettségemet tekintve olasztanár és idegenvezető. 35 évvel ezelőtt szerettem meg az olasz nyelvet, és ez a szerelem állandóvá vált. Számos cégnél és nyelviskolában tartottam tanfolyamokat Magyarországon, Olaszországba költözésemkor a távolból folytattam a tanítást, amikor az online nyelvoktatás még csak gyerekcipőben járt. Idegenvezetéssel is foglalkozom, illetve olasz-m
agyar cégek közti kereskedelemmel, tolmácsolással-fordítással. Minitalia nevet választottam az oldalamnak, hiszen egy Mini-Itáliát alakítunk ki magunkban itteni élményeink hatására. Itália kimeríthetetlen történelméből, kultúrájából, gasztronómiájából szeretnék ízelítőt átadni azoknak, akik olaszóráimon, városnéző sétáimon, kirándulásaimon részt vesznek. Ez az oldal leginkább csak az észak-Olaszországi városokat, csodás természeti szépségeket mutatja be többnyire a saját fotóimmal és szövegeimmel. Itt találjátok majd az általam szervezett városnéző sétákat, kirándulásokat és egyéb programokat. Szerencsésnek tartom magam, mert több éve a legszebb olaszországi tónál, a Gardánál élek. Ha még nem ismeritek ezt a környéket, akkor látogassátok meg a Garda-tó oldalamat és annak Garda-tó csoportját, ami kifejezetten ezzel foglalkozik. Az oldalon ide nem tartozó tartalom megosztása, illetve reklám elhelyezése nem megengedettt. Megosztás csak a teljes forrással együtt. Örülök, ha tetszik, amit csinálok és megköszönöm, ha megosztod másokkal is.