08/24/2026
Sorozatunk 7. része – AL-VilÁgi mesék
Vito Genovese – hatalom, árulás és bosszú
Képzeld el, hogy 1945-ben befut egy hajó New York kikötőjébe, rajta egy olasz férfival, akit amerikai katonák őriznek. Nem turista, nem hazatérő üzletember, és nem is önszántából jön vissza Amerikába. Fogolyként hozzák. Azért, mert évekkel korábban, amikor egy gyilkossági ügy kezdett veszélyesen közel kerülni hozzá, inkább fogta magát és elmenekült Olaszországba. Most viszont megtalálták, őrizetbe vették, és visszahozták New Yorkba, hogy végre bíróság elé álljon. A férfit Vito Genovesének hívták, és ha valaki akkor azt gondolta, hogy na, ennek az embernek itt véget is ért a története, az nagyon nem ismerte Vitót. Mire ugyanis a bíróság valóban eljuthatott volna odáig, hogy elítélje, az ellene valló emberek közül az egyik már rejtélyes körülmények között meghalt a börtönben, egy másikat pedig később agyonlőve találtak. Az ügy végül szétesett, Vito Genovese pedig megint kisétált az ajtón. És szerintem már ebből az egy történetből elég jól lehet sejteni, milyen emberről fogunk most beszélni.
De menjünk vissza az elejére, mert Vito nem egyik napról a másikra lett New York egyik legnagyobb maffiafőnöke. 1897-ben született Nápoly környékén, majd fiatalon került Amerikába. New Yorkban hamar belecsöppent abba az olasz alvilágba, ahol akkoriban olyan fiatal emberek próbáltak felfelé kapaszkodni, mint Lucky Luciano és Frank Costello. Őket már ismerjük az előző történetekből, de hogy most senki ne vesszen el: Lucky Luciano volt az az ember, aki később teljesen átszervezte az amerikai maffiát, Frank Costello pedig az egyik legközelebbi társa lett. Vito ugyanebbe a társaságba tartozott. Luciano inkább gondolkodott, szervezett és üzletet épített, Costello elképesztően jól mozgott politikusok és befolyásos emberek között, Vito pedig inkább az a keményebb fajta volt, akit akkor sem kellett kétszer megkérni, ha egy problémát nem beszélgetéssel kellett megoldani.
A harmincas évekre már nagyon magasra jutott. Amikor Lucky Lucianót 1936-ban hosszú időre börtönbe küldték, Vito előtt akár meg is nyílhatott volna az út a család vezetése felé. Csakhogy volt egy régebbi ügy, amely egyre kellemetlenebb lett számára. Egy Ferdinand Boccia nevű férfit 1934-ben meggyilkoltak Brooklynban, és a nyomozók Vitót is összefüggésbe hozták az üggyel. Vito pedig nem várta meg, amíg kiderül, lesz-e elég bizonyíték ellene. 1937-ben szépen elhagyta Amerikát, és visszament Olaszországba. Ott aztán egyáltalán nem úgy élt, mint egy üldözött ember, aki meghúzza magát valahol egy kis házban. Pénze volt, kapcsolatokat épített, jó viszonyt keresett a fasiszta rendszer körül mozgó emberekkel, és a háború alatt még az amerikai katonai közigazgatás közelébe is sikerült kerülnie. Közben azonban az amerikai katonai nyomozók rájöttek, hogy ez az ember nem egyszerűen egy segítőkész olasz, hanem ugyanaz a Vito Genovese, akit New Yorkban gyilkossági ügy miatt keresnek.
1944-ben őrizetbe vették Olaszországban. És itt jön az a rész, amit tényleg filmben lehetne elképzelni. Genovesét nem engedték szépen felszállni egy repülőre, hogy akkor majd legyen szíves hazamenni és jelentkezni a rendőrségen, hanem amerikai katonai felügyelet alatt vitték vissza New Yorkba. Hosszú hónapok után 1945-ben hajóval érkezett meg, és gyakorlatilag egyenesen a gyilkossági ügyébe vitték. Csakhogy közben nagyon furcsa dolgok történtek azokkal az emberekkel, akik ellene vallhattak volna. Peter LaTempa, az egyik fontos tanú védőőrizetben volt egy brooklyni börtönben. Ott halt meg mérgezésben. Azt, hogy ki és hogyan intézte el, soha nem sikerült bizonyítani. Egy másik fontos tanút, Jerry Espositót 1946-ban agyonlőve találták New Jersey-ben. Mire a bíróság elé került volna az egész ügy, egyszerűen nem maradt elég bizonyíték ahhoz, hogy Genovesét elítéljék. Vito szabad lett.
És most képzeld el, milyen érzés lehetett visszasétálnia New York utcáira. Elmenekült egy gyilkossági ügy elől, éveket töltött Olaszországban, az amerikai katonák fogolyként hozták vissza, bíróság elé állították, aztán végül mégsem tudták elítélni. Egy normális ember talán ezen a ponton azt mondaná, hogy köszönöm szépen, kaptam még egy esélyt az élettől, veszek egy kis házat és nyugodtan élek. Vito Genovese viszont körülnézett, és egészen más problémát látott: amíg ő távol volt, valaki más elfoglalta azt a helyet, amelyet ő magának akart.
Ez az ember Frank Costello volt.
Frank Costello vezette azt a családot, amelyben Vito korábban Lucky Luciano mellett dolgozott, és Vito nagyon nehezen viselte, hogy most neki Costello alatt kellene maradnia. Ráadásul teljesen más típusú emberek voltak. Costello szerette csendben intézni a dolgokat. Politikerrel, bíróval, üzletemberrel tárgyalt, telefonokat intézett, kapcsolatokat épített, és akkora befolyása volt, hogy az alvilágban „miniszterelnöknek” nevezték. Genovese viszont nem Costello mögött akart állni. Ő Costello helyét akarta.
Évekig várt erre, míg végül 1957. május 2-án este Frank Costello hazament a manhattani lakásához. Besétált az épület előcsarnokába, mögötte pedig megjelent Vito egyik embere, Vincent „The Chin” Gigante. Fegyvert húzott, Costello megfordult, eldördült a lövés, a golyó pedig végigsúrolta a fejét. Frank összeesett, de csodával határos módon életben maradt. És itt nem is kell túlbonyolítani a történetet: Costello pontosan megértette az üzenetet. Ha most nem áll félre, legközelebb valószínűleg nem hibáznak. Ezért visszavonult a család tényleges vezetésétől, Vito Genovese pedig végre megszerezte azt a széket, amelyre annyi éve vágyott.
Csakhogy volt még egy ember, aki problémát jelentett neki: Albert Anastasia. Őt az előző részben már jól megismertük, ő volt az a maffiafőnök, akit 1957 őszén a manhattani Park Sheraton Hotel borbélyüzletében lőttek agyon. Hogy egyszerű legyen: Anastasia Frank Costello egyik legerősebb szövetségese volt. Amíg Anastasia ott állt Costello mögött, Vito nem érezhette magát teljesen biztonságban. Közben Anastasia saját helyére Carlo Gambino pályázott. Vagyis Vito azt akarta, hogy Anastasia ne tudja többé támogatni Costellót, Carlo Gambino pedig Anastasia székét akarta. Kettejük érdeke tökéletesen találkozott. Hogy pontosan ki adott utasítást Anastasia meggyilkolására, azt soha nem bizonyították be bíróságon, de 1957. október 25-én Anastasia halott volt, Carlo Gambino átvette a családját, Vito Genovese pedig újabb akadálytól szabadult meg.
Na, Vito ekkor valószínűleg úgy érezhette, hogy végre minden összejött. Costello félreállt, Anastasia meghalt, ő pedig ott ült a saját családja élén. Nagyjából egész életében ezért dolgozott. És alig három héttel később jött az a jelenet, amely szerintem az egész amerikai maffiatörténet egyik legszórakoztatóbb baklövése.
1957 novemberében Amerika különböző részeiről maffiafőnökök és magas rangú emberek gyűltek össze egy Joseph Barbara nevű férfi vidéki házánál, a New York állambeli Apalachinben. Most képzelj el egy csendes kis települést, ahol egyszer csak egymás után érkeznek a drága Cadillac-ek és más luxusautók, ráadásul New Jerseytől Floridáig mindenféle rendszámmal. Az egyik helyi rendőrnek feltűnt, hogy itt valami azért nem teljesen hétköznapi családi grillezés lehet. Elkezdte felírni a rendszámokat, rendőrök érkeztek, a háznál lévő maffiózók pedig rájöttek, hogy baj van.
És akkor elkezdtek menekülni.
Felnőtt férfiak elegáns öltönyben, Amerika legrettegettebb maffiaemberei, akik néhány perccel korábban még fontos országos ügyekről készültek beszélni, hirtelen autóba ugráltak, futottak az erdőbe, vágtak át a mezőkön, csak nehogy a rendőrök elkapják őket. Több mint hatvan embert feltartóztattak és igazoltattak, köztük Vitót és Carlo Gambinót is. Az egész ügy országos botránnyá vált, és az amerikai hatóságoknak innentől már nagyon nehéz volt azt mondaniuk, hogy nincs országosan szervezett maffia. Vito nagy hatalmi időszaka tehát alig kezdődött el, máris hatalmas reflektorfény került rájuk.
És itt kezd visszafordulni ellene minden. Genovese hosszú évek alatt rengeteg ellenséget gyűjtött. Frank Costello nyilván nem felejtette el, hogy majdnem lelőtték. Lucky Luciano sem rajongott már érte, és a maffiatörténet egyik legismertebb története szerint Luciano, Costello és Meyer Lansky is segített abban, hogy Vitót végül egy kábítószerügyben el lehessen kapni. Hogy ezt mennyire szervezték meg tudatos bosszúként, arról a mai napig eltérnek a történetek, ezért ezt nem mondanám száz százalékig bizonyított ténynek. Az viszont tény, hogy 1959-ben Genovesét kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos összeesküvés miatt elítélték, és tizenöt év börtönt kapott.
És azért ebben van valami egészen elképesztő. Ez az ember évtizedeken át próbált eljutni a csúcsra. Elmenekült Amerikából, megtalálták Olaszországban, katonai kísérettel visszahozták New Yorkba, megúszott egy gyilkossági ügyet, visszakapaszkodott a maffiába, Costellót félreállította, Anastasia meghalt, végre ő lett a főnök… aztán két év múlva már megint rács mögött ült.
Csakhogy Vito még onnan sem volt hajlandó egyszerűen elengedni a hatalmat. A börtönből is üzent az embereinek, és továbbra is ő maradt a család hivatalos főnöke. De az idő közben ment tovább, New York nélküle is működött, más emberek lettek egyre erősebbek, és pontosan az történt vele, amit ő korábban annyi más emberrel megtett: miközben még mindig a sajátjának gondolta a széket, mások már elkezdték nélküle intézni a dolgokat.
1969-ben Vito Genovese egy szövetségi börtönkórházban halt meg, miközben még mindig a büntetését töltötte. Frank Costello, akit évekkel korábban megpróbáltak lelőni, még életben volt. Vito tehát egész életében azért harcolt, hogy feljusson a csúcsra, és végül mégis börtönben halt meg.
Egy dolgot azonban sikerült elérnie.
A család, amelyet előtte Lucky Luciano és Frank Costello vezetett, végül az ő nevén lett ismert: Genovese család.
És szerintem Vito egész történetében ez a legnagyobb irónia. Évtizedeken keresztül azért harcolt, hogy végre ő üljön abban a bizonyos főnöki székben, de mire a neve végleg rákerült, ő már egy börtön falai között ült.
