04/11/2026
A firenzei árvíz 60. évfordulóján
A városnézések során mindig meg szoktam mutatni egy-két vízjelző táblát Firenzében, hogy a vendégeim a saját szemükkel láthassák milyen magasságot ért el 1966 november 4-én az Arno folyó szintje.
Általában hitetlenkedve és álmélkodva fogadja mindenki az információt, hiszen elég nehéz elképzelni, hogy az év nagy részében egy pocsolyának tűnő vízfolyás hogyan képes ilyen óriásira megduzzadni. Pedig ez többször előfordult Firenze történetében.
A legpusztítóbb árvíz 1966 november 4-én történt. Felhőszakadásszerű esőzések ostromolták nemcsak Firenzét, hanem egész Toszkánát 1966 november elején.
Hajnalban érkeztek az első segélykérő telefonhívások a Városháza és a tűzoltóság ügyeleteseihez, de ekkor az Arno már teljesen elszabadult, rátört a városra, mindenhova bezúdult a víz, mindent elöntött, képtelenség volt megállítáni az áradatot. Néhány óra leforgása alatt a történelmi belváros víz alatt állt, kb 5 méteres magassággal tetőzött a folyó a Szent Kereszt templom környékén. Ez a kerület szenvedte meg leginkább az árvíz pusztítását, hiszen ez fekszik a legalacsonyabban.
A víz magával sodorta az utcákon parkoló autókat, kimosta a benzinkutak tartályaiból a benzint, a fűtőolajtárolókból az olajat, s ez a koszos, iszapos, sáros folyadék elárasztotta az alsóbb szinteken elhelyezkedő lakásokat, üzleteket, éttermeket. Óriási károk keletkeztek a műkincsekben, a műemlékekben.
Az egész, katasztrófa legismertebb áldozata a Szent Kereszt templomban őrzött 13. század végi Cimabue, Giotto mestere által festett fafeszület volt, amelyet éppen akkor restauráltak. Több napig keresgélték a visszamaradt iszapréteg alatt a művet, míg végre elkerült súlyosan megrongálódott állapotban.
A tragédia nagy visszhangot váltott ki az egész világon, mindenfelől érkeztek önkéntesek, közöttük rengeteg fiatal, akik segítettek a város helyreállításában.